Nemzeti és uniós szakpolitikák az energiaközösségek mögött
Nemzeti és uniós szakpolitikák az energiaközösségek mögött
Miért számít a nemzeti és uniós szabályozás?
Az energiaközösségek nem „légüres térben” működnek. A uniós szabályok, a nemzeti jogszabályok és a helyi gyakorlat metszéspontjában állnak. Az, hogy egy projekt meg tudja-e osztani az energiát a tagok között, jogosult-e támogatásra, vagy tud-e rugalmassági szolgáltatásokat nyújtani, közvetlenül függ attól, hogyan épül fel ez a szabályozási keret.
A jó uniós és nemzeti szakpolitika nem bürokratikus teher, hanem engedő keret, amely jogilag lehetővé és pénzügyileg reálissá teszi az energiaközösségek létrehozását.
Önkormányzatoknak és szervezőknek ezért alapvető, hogy értsék ezt a keretet, mert ez határozza meg:
- milyen jogi formát válasszanak
- milyen üzleti modellt tervezhetnek
- milyen támogatási programokhoz férhetnek hozzá
- milyen szabályozási zsákutcákat érdemes elkerülni
Uniós keret: a Tiszta energia csomagtól a piacreformig
Uniós szinten az energiaközösségeket a Tiszta energia minden európainak csomag emelte be a jogrendszerbe. Két irányelv különösen fontos:
- Megújulóenergia-irányelv (RED II - 2018/2001) - bevezeti a megújulóenergia-közösség fogalmát
- Villamosenergia-piaci irányelv (IEMD - 2019/944) - bevezeti a polgári energiaközösség fogalmát
Mindkettő kimondja, hogy az energiaközösség olyan jogi személy, amely segíti az energiarendszer dekarbonizációját, decentralizációját és demokratizálását, miközben a tagok bevonására és a közösségi előnyökre épít.
Az újabb uniós villamosenergia-piac reform tovább erősíti és pontosítja az energiaközösségek jogát az energia-megosztásra és a villamosenergia-piaci részvételre.
Az üzenet egyértelmű: az energiaközösségek nem mellékszereplők, hanem a jövő energiarendszerének alapvető építőkövei.
Kulcsfogalmak: megújulóenergia-közösség és polgári energiaközösség
A két uniós kategória részben átfed, de nem azonos:
- Megújulóenergia-közösség (REC) - RED II
- fókusz: megújuló energia (áram, hő, stb.)
- a tagoknak a projekt földrajzi közelségében kell lenniük
- tag lehet magánszemély, KKV, helyi önkormányzat
- elsődleges cél: környezeti, gazdasági vagy társadalmi közösségi előny, nem a profitmaximalizálás
- Polgári energiaközösség (CEC) - villamosenergia-piaci irányelv
- fókusz: elsősorban villamos energia
- tevékenységi köre szélesebb (termelés, ellátás, tárolás, rugalmasság, e-töltés stb.)
- elsődleges cél itt is a közösségi előny, részvétel és felhatalmazás
A gyakorlatban sok projekt - a nemzeti átültetéstől függően - akár mindkét kategória feltételeinek is megfelelhet.
Helyi szereplők számára nem a címke a legfontosabb, hanem az, hogy az uniós jog kifejezetten védi a jogukat arra, hogy közösen szerveződjenek, beruházzanak, és méltányos feltételekkel kapcsolódjanak az energiarendszerhez.
Mit kell megtenniük a tagállamoknak? - Az „engedő keret”
Az irányelvek nem valósítanak meg projekteket közvetlenül: a tagállamoknak kell átültetniük őket a nemzeti jogba. A RED II és a villamosenergia-piaci irányelv előírja, hogy az országok hozzanak létre egy „enabling framework”-et, vagyis engedő keretrendszert az energiaközösségek számára, amely jellemzően tartalmazza:
- az energiaközösségek egyértelmű jogi definícióját és kategóriáit
- a piacokhoz és a hálózathoz való nem diszkriminatív hozzáférést
- a jogot arra, hogy a tagok közösen termeljenek, fogyasszanak, megosszanak és értékesítsenek energiát
- átlátható, arányos eljárásokat és díjakat
- indokolatlan akadályok lebontását (pl. túlzott engedélyezési teher kis projektekre)
A nemzeti szabályozó hatóságoknak és minisztériumoknak biztosítaniuk kell, hogy az energiaközösségek:
- ne kerüljenek hátrányba a hagyományos szolgáltatókkal szemben,
- ugyanakkor sajátos jellegüknek megfelelően (helyi, nem profitorientált, civil/alulról jövő) legyenek kezelve.
Tipikus elemek a nemzeti szakpolitikai csomagokban
Bár minden ország más, azok a nemzeti keretek, amelyek valóban támogatják az energiaközösségeket, általában az alábbi elemek egy részét vagy egészét tartalmazzák:
1. Jogi forma és elismerés
- az energiaközösség fogalmának egyértelmű beépítése az energiajogba
- iránymutatás a megfelelő jogi formákról (szövetkezet, nonprofit gazdasági társaság, stb.)
- világos kritériumok a „közösségi előny” és a helyi kontroll biztosítására
2. Egyszerűsített eljárások
- enyhébb engedélyezési és jelentési kötelezettségek kis léptékű projektekre
- gyorsított, egyszerűsített engedélyezés tetős és közösségi méretű létesítményekre
- sztenderd szerződésminták és tagsági dokumentumok
3. Pénzügyi támogatások
- beruházási támogatások napelemekre, tárolásra, hálózatfejlesztésre
- hozzáférés helyreállítási, kohéziós és zöld beruházási forrásokhoz
- kedvezményes hitelek, garanciák nemzeti fejlesztési bankokon keresztül
4. Piaci hozzáférés és energia-megosztás
- szabályok a közösségi önfogyasztásra és az energia-megosztásra a tagok között
- a hálózati díjak és tarifák hozzáigazítása a helyben termelt és megosztott energiához
- lehetőség rugalmassági szolgáltatások nyújtására az elosztói/átviteli rendszeriránylónak, ahol ez technikailag és szabályozásilag lehetséges
Ott, ahol ezek az elemek jól összeállnak, az energiaközösségek valóban kilépnek a „pilot” státuszból, és skálázható, főáramú modellekké válhatnak.
Kapcsolódás a nemzeti és uniós célokhoz
Az energiaközösségek nem pusztán helyi kísérletek; közvetlenül hozzájárulnak több kiemelt uniós és nemzeti célhoz:
- dekarbonizáció és klímacélok (Fit for 55, klímasemlegesség)
- REPowerEU céljai (függőség csökkentése az import fosszilis energiahordozóktól)
- energiasszegénység mérséklése, társadalmi befogadás
- helyi gazdaságfejlesztés és igazságos átmenet
Éppen ezért a projektek rá tudnak csatlakozni:
- a tagállami Nemzeti Energia- és Klímatervre (NEKT/NECP)
- helyi klíma- és energiastratégiákra
- regionális fejlesztési programokra
Ez megkönnyíti:
- az önkormányzati támogatás igazolását
- a forrásszerzést (pályázatok, kedvezményes hitelek)
- a hatás mérését (CO₂-csökkenés, helyi beruházások, munkahelyek stb.)
Mit jelent ez a gyakorlatban önkormányzatok és szervezők számára?
Önkormányzatoknak vagy projektindító csapatnak a „nemzeti-uniós szakpolitikák” elsőre elég elvontnak tűnhetnek. A gyakorlatban viszont néhány nagyon konkrét kérdéssé fordíthatók le:
- Melyik jogi kategóriába (REC, CEC vagy nemzeti megfelelőjük) illeszkedik a projektünk?
- Milyen jogok és kötelezettségek járnak ezzel (energia-megosztás, tulajdoni korlátok, beszámolási kötelezettségek)?
- Milyen nemzeti támogatási programok érhetők el kifejezetten energiaközösségeknek vagy közösségi energetikai projekteknek?
- Hogyan tudjuk a projektünket rákapcsolni a Nemzeti Energia- és Klímaterv vagy más stratégiák céljaira, hogy erősebb legyen az érvrendszerünk?
- Melyik szabályozó, minisztérium vagy ügynökség tud segíteni a szürke zónák tisztázásában?
Egy rövid „szabályozási térkép” legalább olyan fontos, mint egy műszaki vagy pénzügyi megvalósíthatósági tanulmány: megmutatja, mi lehetséges, milyen feltételekkel, és kinek az engedélyével.
